Pirosfecske Pedagógiai Kollektíva
← GYEREKFOGLALKOZÁSOK

Iskolai foglalkozások

A Kollektívában rendszeresen tartunk iskolai foglalkozásokat. Fontos számunkra, hogy pedagógiai programunkon a gyerekek szempontjai alapján dolgozzunk; hogy a gyerekek valósága lehessen a pedagógiai munkánk alapja.

E félévben az ötödik és hatodik évfolyamos gyerekeknek tartott foglalkozásainkon olyan kooperatív gyakorlatokat próbáltunk ki, amelyek különböző módokon inspirálnak együttműködésre. Rendre tapasztaljuk, hogy az egymással való versengés gyakran nehéz érzéseket hoz elő a gyerekek közösségéből, így ezeken az alkalmakon elsősorban a közösségiség megélését tűztük ki pedagógiai célnak. A gyerekektől azt kértük, mondják el benyomásaikat ezekről a kooperatív gyakorlatokról, hogy e meglátások mentén tudjuk tovább fejleszteni azokat.

Foglalkozásainkat emellett mindig úgy tervezzük, hogy azok menetét a gyerekek vágyai is meghatározhassák: a tervezett gyakorlatok mellett meg szoktuk kérdezni őket, milyen gyakorlatokat játszanak szívesen.

Végül, de nem utolsósorban, a foglalkozások egy jelentős részét azzal töltöttük, hogy közösen gondolkodtunk a gyerekekkel arról, milyen is volna egy igazán jó iskola. A gyerekek számos fontos ötletet, célt fogalmaztak meg, ezeket célunk hosszútávon is beépíteni az iskolaalapításhoz vezető utunkba. A gyerekek külön kérésére a majdani iskolánk falán meg is fog jelenni, hogy ötleteikkel ők is hozzájárultak az iskola létrehozásához.

Iskolai foglalkozások
-->